7 ok, amiért érdemes babatányért használni a hozzátáplálás során

7 ok, amiért érdemes babatányért használni a hozzátáplálás során

Szülőként talán benned is felmerült már a kétség, hogy a hozzátáplálásra szolgáló tányérok csak újabb mosogatni való edények. Valójában ez persze nem igaz. A babatányérok nagyon hasznos kellékek. Íme 7 egyértelmű ok, amiért egy speciális babatányér Neked is és kisbabádnak is nagy segítség lesz a hozzátáplálás olykor küzdelmes, sokszor mókás időszakában. Ha pedig tetszett ez a cikk, szeretettel ajánljuk soron következő írásunkat 7 ok, amiért édemes babatálkát használni a hozzátáplálás során címmel is.

1. Megfelelő méret a megfelelő adagokért

Gyakori hiba, amit sok szülő elkövet a hozzátáplálás kezdetén, hogy túl nagy ételadagokat tesz a baba elé. Aztán persze csalódottak és kedveszegettek lesznek, amikor azt látják, hogy a kisbabájuk nem eszik meg mindent a tányérról, vagy esetleg megunja, és még csak látni sem akarja az ételt. A babák számára megfelelő ételadagok kicsik; kisebbek, mint gondolnánk. Egy babatányér vagy -tálka jó okkal kisebb méretű – kifejezetten azért, hogy emlékeztesse a szülőket, hogy a kisbabák ételadagjában, „a kevesebb több” elv a követendő.

Tipp: A hozzátáplálás első hónapjaiban egy étkezésre a tányér egyharmadát tölts meg, vagy maximum a felét. Ahogy a kisbabád nő, és egyre inkább a szilárd ételek válnak a fő élelemforrásává, az étvágya is fokozatosan növekszik. Idővel látni fogod, hogy elkezdheted növelni az adagokat.

❗️% A dodoli.hu támogat Titeket a hozzátáplálás elkezdésében. A „6HONAP”promóciós kóddal most 12%-os kedvezményben részesülsz minden megrendelésedből, így megvásárolhatod a kisbabádnak szükséges valamennyi terméket.

2. Hasznos rekeszek

Egy babatányérnak gyakran – nagyon helyesen – több rekesze van. A rekeszek a különböző ételfajták ízének és aromájának elválasztására szolgálnak, valamint megbízható segítséget nyújtanak az optimális adagok méretét illetően is. Ezenfelül a rekeszek emlékeztetik a szülőt a babák változatos étrendjének fontosságára. Ne feledd, hogy a hozzátáplálás elején a szilárd étel, amit a kisbabádnak adsz, elsősorban arra lesz jó, és azért lesz fontos, hogy a pici új ízeket és textúrákat fedezzen fel, valamint megismerje ezt az új és csodálatos fogalmat, amit „ételnek” nevezünk. Azok a kisbabák, akik életük első 6–18. hónapjában változatos ízű és textúrájú ételekkel találkoznak, kevesebb eséllyel lesznek válogatósak később.

Tipp: Kezdetben egy azonos méretű rekeszekre osztott tányér minden rekeszét egyharmadig töltsd meg, de legfeljebb félig. Próbálj meg egyszerre 2–3 típusú ételt kínálni a kisbabádnak, amit persze eloszthatsz 2–3 étkezésre is. Mielőtt azt kérdeznéd, „Mégis mikor fogok én ennyit főzni?!”, gyorsan megnyugtatunk, hogy nem kell, hogy minden frissen főtt étel legyen. Összeállíthatod a kisbabád tányérját egy adag zöldségből, egy adag gyümölcsből és a korábbi étkezésből megmaradt főtt ételből is. A rekeszes tányér mindig emlékeztetni fog a változatosság fontosságára a kisbaba életében.

3. Kevesebb rendetlenség és stressz

Az étkezési idő, különösen, ha az igény szerinti hozzátáplálás (baby-led weaning) módszerét választod, olyan kaland, amely során egy rakás étel landol majd a földön, az asztalon, a ruhádon vagy épp a falon. Meglehet, hogy elsőre úgy gondolod, egy babatányér csak egy plusz mosogatni való edény. Ha pedig babatálkád is van, akkor már további két mosogatni való edényed gyűlik össze. Azonban a babatányér és a babatálka használata sok rendetlenségtől és stressztől kímél majd meg. Lássuk, pontosan miért is:

– A hozzátáplálásra szánt tányérok magas peremmel rendelkeznek, melynek szerepe, hogy a tányérban tartsa az ételt. A tányér pereme segítséget nyújt a picinek, általa könnyebben „megragadhatja” az ételt a kezével vagy az evőeszközzel. Vagyis kevesebb étel jut az asztalra és a földre.

– Rögzítésre szolgáló tapadókorong. A babatányér elengedhetetlen kelléke egy hatékony tapadókorong, amely az asztalhoz rögzíti a tányért. A tapadókorong megakadályozza, hogy a baba lelökje a tányért az asztalról, vagy esetleg felemelje és ledobja azt.

Tipp: Tányérjaink tapadókorongja egy speciális jelöléssel is el van látva, ennek felhúzásával könnyen leválik a tányér az asztalról. Ezt a jelölést a kisbabával ellentétes irányba érdemes elhelyezni, különben hamar rájön, hogy mi célt szolgál.

– Kutatások azt mutatják, hogy azok a kisbabák, akiknek tányéron kínálják az ételt, sokkal kisebb valószínűséggel lökik el vagy utasítják el azt. A kisbabák utánzással tanulnak, ha pedig asztalhoz ülsz, és Te is tányérból eszel, nagyobb eséllyel követi majd a példád. A gyermeked ösztönös igénye, hogy utánozzon Téged, és részt vehessen a családi étkezésekben.

Tipp: Annak érdekében, hogy az étkezési idő még rendezettebb legyen, javasoljuk, hogy szerezz be egy zsebes előkét is. Ajánljuk figyelmedbe „A legjobb baba előke – 8 praktikus ok“ című írásunkat.

4. Elősegíti a koordinációt

Fontos fejlődési lépés, amikor a kisbabák a hozzátáplálás megkezdésével elkezdik gyakorolni a szem-kéz koordinációt. Ez annyit takar, hogy az ételt közvetlenül a kezükkel vagy erre alkalmas baba evőeszközökkel fogják meg és irányítják a szájukhoz. A babatányér egyenes, magas pereme, valamint egy könnyű súlyú evőeszköz együttesen szuper segítséget nyújtanak a babának abban, hogy gyakorolja az étel kézbevételének, megtartásának és szájhoz emelésének képességét.

5. Az étkezési idő mókásabbá válik

Egy babatányér élénk és magával ragadó színekben, különleges formákban kapható, így válhat az étkezés ideje egy várva várt kalanddá. A mókás állat- vagy különböző tárgy-formájú tányérok csak még érdekesebbé teszik mindezt a babák számára. Ráadásul, ha egy babapoharat vagy -bögrét is teszel a babád elé, a családi szórakozás garantált lesz.

A tányér segítségével gyerekjáték a tálalás. Nem kell túlgondolni a dolgokat. Íme egy példa, hogyan tálaltunk a kislányunknak egy adag tejberizst egy Macskás tányérban.

Nem kell, hogy az étkezési időt kötelezettségnek vagy unalmas házimunkának érezd, hiszen jó alkalom lehet arra, hogy a kisbabád tanuljon tőled, és jól érezzétek magatokat együtt.

6. Nem törik el

Igényesnek és előnyösnek tűnhet, mégis nyilvánvalóan nem ajánlott a babáknak porcelán tányért adni. Egy babatányér strapabíró és ütésálló anyagokból kell készüljön. Választhatsz műanyagból vagy szilikonból készült tányért, vagy, ha valami igazán különlegesre vágysz, választhatsz bambusz tányért. Mi mégis azt javasoljuk, hogy kerüld a műanyag tányérokat. Ugyanolyan árban kaphatók, mint a szilikon tányérok, azonban számos egészségügyi és környezeti hátránnyal járnak.

7. Elérhető ár számos előnnyel

Vegyük például a legjobb minőségű élelmiszeripari szilikont. Egy ilyen tányér mikrohullámú sütőben, hagyományos sütőben és hűtőszekrényben is használható. Tányérjaink tapadókoronggal vannak ellátva, és kanállal együtt csomagolva az áruk 3900–4900 Ft között mozog. Nem tartalmaznak műanyagot és nagyon könnyű a súlyuk.

Reméljük, hasznosnak találtad az információkat. Ha bármilyen kérdésed vagy kétséged merülne fel a hozzátáplálással kapcsolatban, írj nekünk bátran Instagramon vagy Facebookon.

Roxana és Oli a Dodolitól

Comments (2)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük